|
Asszonyfalva
Asszonyfalva, Nagyküküllő vm. Axente-Sever, jud. Sibiu Frauendorf A Mindenszentek tiszteletére szentelt, egyhajós asszonyfalvai templom valamikor a 13-14. század fordulóján épülhetett. 1322-ben már fennállt, ebben az évben György nevű plébánosát említik. Tornya a szentély és a hajó találkozásánál a szentélynégyszög fölé épült, melyet vastag falak támasztanak alá. Ezáltal a templom belseje mintegy két térre van osztva. A terméskőből készült torony földszintjét keresztboltozat fedi, falazata itt 1,6 méter vastag. Emeleteire a falba épített lépcső vezet fel. Sarkaiba faragott köveket építettek be. A legfelső emeleten minden oldalon egy gótikus ikerablak található. Harangja 1690-ből való.
A templom keresztboltozatos szentélye sokszögzáródású, minden oldalán csúcsíves ablakokkal. A hajó mennyezete is keresztboltozatos, déli ablakai csúcsívesek. A boltozati bordák rozettás zárókőbe futnak össze. A torony déli oldala mellett kis félköríves apszisú kápolna áll. A templom keskeny nyugati kapuja félköríves, csakúgy, mint az északi kapu. Az erődítés ideje az 1490 körüli évekre tehető. A templomra védelmi szinteket építettek, a nyugati homlokzat támpilléreit megerősítették. A torony utolsó emelete fa gyilokjárót kapott. A szentély fölé két emelet épült, lőrésekkel ellátva. A nyugati bejáratot csapórács zárta, amelynek vezetősíne még látható.
A templom épületének erődítési munkálatai során a templom köré - valószínűleg egy régebbi alapfalra - szabálytalan ovális alakú kerítőfalat emeltek. E falat legutóbb 1996-ban javították. Bejáratát a keleti oldal felől hajdan kaputoronnyal erősítették, ennek azonban mára csak alapfalai maradtak meg. 1891-ben a toronytetőt bádoggal fedték le, 1964-ben a tetőszéket javították, amely cseréptetőt kapott.
Források: |